Húsvétra hazaugrottam Szombathelyre, megleptem Lulut (nem is kicsit), és egészen (múlt) csütörtökig maradtam. Bevallom őszintén, így egy kicsit könnyebb a bambergi tartózkodás (bár már egészen megszoktam, sőt, továbbra is úgy vagyok vele, ahogyan az elején, hogy ha már eljöttem, akkor jól érzem magam). Most például azzal az érzéssel utazom vissza, mintha csak Pestre mennék. Május közepén újra jövök, akkor két hétre.
A hazaút egyébként nagyon hosszú volt. Mindenki tudja rólam, hogy imádom a vonatokat, de a tizenegy óra utazás már nekem is sok volt! Bambergből Münchenbe utaztam ICE-vel, onnan pedig a Magyarországon is jól ismert Railjettel Győrig, ahonnan meg a pesti IC-vel tettem meg a maradék távot. Ebből a 6 órás München-Győr távolság volt a brutális, ott már alig vártam Bécsben, hogy a tíz perces várakozás alatt leszállhassak. Ráadásul az ünnepek miatt minden vonat tömve volt, így szinte mindig volt szomszédom. Egy osztrák nénivel egész sokat beszélgettem is, őt amúgy jobban értettem, mint a németeket.
Münchenben amúgy megvettem életem legdrágább almáit, kettőért együtt (bár tényleg nagyon szépek voltak) majdnem 2 eurót fizettem! És nekik köszönhetően majdnem le is késtem a Railjetet! Ugyanis Münchenben volt háromnegyed órám az átszállásra, én pedig – mivel tudtam, hogy utána erre nem igen lesz lehetőségem – gondoltam, teszek egy kis sétát, körülnézek a pályaudvaron. A müncheni Hauptbahnhof a legnagyobb pályaudvar, amit eddig életemben láttam. Az S-Bahnokkal együtt 36 vágány található itt, és persze a csarnokban Európa legmodernebb vonatai állnak egymás mellett. Próbáltam pár képet készíteni (LINK), de egyrészt nem lettek túl jók, másrészt sejtem, hogy rajtam kívül nem sok embert érdekelnek. Sajnos ez alatt a 45 perc alatt pont azt nem találtam, amit kerestem: zöldségest. Végül 12 perccel a vonatindulás előtt a pályaudvar másik végén találtam egy abc-t, és pechemre kifogtam magam elé egy idióta osztrákot, aki a nagybevásárlását háromszoros áron szerette volna elintézni… De azért elértem a vonatot.
Amúgy nagyon szép helyeken mentünk, csak már kicsit kezdtem rosszul lenni, eléggé fel tudja kavarni az ember gyomrát az erdőben 160-200-zal száguldó vonat.
Amikor átértünk Magyarországra, akkor döbbentem rá, hogy bár külföldön nem vettem észre, hogy annyival modernebb lenne ott minden, de fordítva sokkal inkább feltűnő… Amúgy érdekes módon Bécs és Győr között a vonat sebességét illetően ez pont fordítva van: Ausztriában maximum120-140-nel, Magyarországon pedig 160-nal mehettünk.
És egy utolsó, pozitív észrevétel, ezúttal a MÁV-os IC-re. Nemrégiben panaszkodtam valakinek, hogy az Szhely-Bp IC-n amikor még kicsi voltam, automata mondta be a szöveget magyarul, angolul és németül, jó pár éve azonban a kalauzt kell hallgatni „a rálógó bajszával”. Most viszont, hogy utazom vissza Bambergbe, Győrig IC-vel mentem, és meglepve vettem észre, hogy tiszta, érthető automata mondja be a megállókat, átszállásokat, figyelmeztetéseket magyarul, németül és angolul! (vagy a kalauznő volt nagyon penge) Ez igen!
