Ismét egy hónapja, hogy legutóbb írtam a blogra, de az igazat megvallva nem túl sok minden történt. Viszont adós vagyok valamivel: ha jól emlékszem, még nem írtam az egyetemről, pedig két hét múlva véget ér a szorgalmi időszak. Előre szólok, ez a bejegyzés elég unalmas lesz, viszont a beszámoló miatt amúgy is meg kellene írnom, szóval akit nem érdekel, ugorjon nyugodtan, hamarosan úgyis írok a weimari kirándulásról. Szóval lássuk, milyen is bambergi diáknak lenni!
Nagy tervekkel vágtam neki a félévnek, de már akkor tudtam, hogy nem fogom magamat agyontörni, hiszen mindössze két tárgyat kell otthon elfogadtatnom, és egyébként pedig akár napi 24 órában heverhetek az ágyon. Persze ennél azért több mindent akartam csinálni, úgyhogy úgy döntöttem, három szaktantárgyat veszek fel angolul, egyet németül, illetve ezeken kívül német és angol nyelvórákat fogok hallgatni. Eleinte elég sok mindenre jártam, de a félév végére mindössze három maradt: két szaktantárgy (European Monetary Integration és The Economic Nature of the Firm címekkel), illetve a gazdasági német. Ezek közül az első kettőt otthon el szerettetném fogadtatni, a harmadik pedig a szaknyelv miatt fontos.
Az EU-s órámon szinte csak németek vannak, és az egész alapvetően szeminárium-jellegű, olvasmányokat kell feldolgozni, prezentálni, néha csoportmunkában dolgozunk, és az értékelés pedig egy tizenöt oldalas, szemeszter-végi beadandó alapján történik. Eleinte érdekesnek tűnt, de aztán egyre inkább rájöttem, hogy túl sok újat nem mond, viszont arra mindenképpen jó volt, hogy ötleteket adjon a tanulmányhoz.
A legérdekesebb órának a másik szaktárgyam, a vállalat pénzügyeiről szóló kurzus tűnt. A tanár haláli figura, egy japán közgazdász, akinek olyan angol kiejtése van, hogy az már önmagában feldobja az órákat. Ráadásul nagyon közvetlen, és van valami a stílusában, ami szerintem megfogja az embert. Sajnos az óra nem ad annyit, mint amennyit vártam, az ELTEconon sokkal magasabb szinten vesszük a dolgokat, és amit én tapasztaltam, az alapján ez igaz az egész egyetemre. (A gazdasági németre nem igazán érdemes szót vesztegetni, a tanár elég unalmas alak, de legalább tanultam már német gazdasági szakszót).
Ami viszont kifejezetten szörnyű itt, az a tárgyfelvétel. Ilyen összevisszasággal én még nem találkoztam! Otthon szerintem minden sokkal egyértelműbb, egyszerűbb és gyorsabb. Itt ugyanis külön van egy rendszer a tárgyak megkeresésére és az órarend összeállítására, és külön egy tárgyfelvételre és vizsgajelentkezésre. (A tananyag közzétételére szolgáló virtuális campusról és társairól nem is beszélve.) Ráadásul minden tárgyra másképp kell jelentkezni. Vannak olyanok, melyeket már év elején fel kell venni, és ez egyben a vizsgajelentkezés. Van, amelyre külön tárgyfelvétel és vizsgajelentkezés van. Van, ahol csak vizsgajelentkezés, és van ahol az sem!!! Ehhez jön még a két rendszer kezelhetetlensége, valamint a FlexNow! nevű rendszer, ahol jelentkezni kell, úgy néz ki, mintha még '92-ben fejlesztették volna (mondjuk nincs is kizárva). Valamint, hogy még bonyolultabb legyen, bármilyen ügyintézéshez - így például minden egyes tárgy felvételéhez - egy ún. TAN-Nummert kell használni, és mindig egy újat, úgyhogy aki valamit el szeretne intézni, annak egy nyolcjegyű számokkal teletűzdelt lappal kell rohangálnia...
Szóval összességében úgy érzem, hogy nálunk az egyetemi élet gördülékenyebb, de valószínű, hogy ez nagyrészt annak köszönhető, hogy mi egy évfolyamban mindössze 30-an vagyunk. :)
