Azt hiszem, ott hagytam abba, hogy megérkeztem Bambergbe. Mivel talán érdekel Benneteket, hogy milyen is a város, pár szót mondok róla (képeket egyelőre ne várjon senki, majd idővel).
Szóval Bamberg az egyik (ha nem a legszebb) város, mellyel életemben találkoztam. Minden olyan dolog megtalálható benne, mely egy városba kell. Van egy gyönyörű középkori városmagja, mely meglehetősen nagy kiterjedésű, folyók, patakok szelik keresztül, melyek felett régi és új hidakon egyaránt át lehet kelni. Régi sörfőzdék és kocsmák ugyanúgy megtalálhatók, mint az újabb clubok és bárok. A város főterén állandóan vásárok vannak, ahol friss zöldséget, gyümölcsöt és virágokat mindig lehet venni, mellette a pavilonok kínálata állandóan változik (de persze a kifőzde sosem hiányozhat).
A belváros körül egy szép és rendezett kertváros terül el, családi- és társasházakkal. Az én kollégiumom a kertvárosi rész szélén található, de lévén ez egy Szombathely méretű város, ez biciklivel kábé 15 percet jelent a belvárosig. (Mivel már szereztem egy meglehetősen lerobbant bicajt 20€-ért – nem a gyorsaságáról híres, de „legalább gurul”.) És igen, ami a legfurcsább – és egyben a legjobb is – itt a németeknél, az a kerékpározás kultúrája. Mindenütt bicikliutak, az egyirányú utcák sincsenek lezárva a biciklisek előtt. A város tele van biciklikkel, a frekventáltabb helyeken alig lehet lerakni a „gépet”, pedig itt aztán lépten-nyomon biciklitárolóba botlik az ember.
A buszközlekedés szintén kiváló, modern buszok, kiváló utastájékoztatás (gyerekhangok mondják be a megállókat :D), éjjel pedig Anruf-Linien-Taxival lehet utazni. Ez azt takarja, hogy a buszközlekedés leállta után a nappali vonalakon taxit tudsz hívni a tömegközlekedéssel megegyező feltételekkel.
És hogy mivel telt az elmúlt hetem? Igazándiból 3-4 dologgal: adminisztrációval, ismerkedéssel, punnyadással és szomorkodással.
Adminisztrációval úgy mint: első nap bankszámlát kellett nyitnom (könnyen ment, volt egy nagyon segítőkész, angolul is tudó, velem egykorú srác, ha valami kell, azóta is őt keresem), bejelentkeznem az Akademischer Auslandsamtba (az egyetem külügyi intézete), átvennem a szobát, bejelentkeznem a városházán, egészségbiztosítást elintézni (ezt végül a tutorok megtették – örök hálám) und so weiter.
Ismerkedéssel. Hát bevallom, ennyiféle embert még életemben nem láttam, azt hiszem most kicsit lusta is vagyok ezen élményeimet bővebben kifejteni, ígérem, pár napon belül ezt is megteszem.
Punnyadás: igaz, hogy rengeteg dolgom van, de valójában ez a napjaimnak eddig a töredékét tették ki, így bőven jutott idő netezésre, olvasásra, fekvésre, alvásra és gondolkodásra.
Ez utóbbi volt az, ami beárnyékolta (beárnyékolja) a napjaimat. Mint már sok embernek elmondtam és az első bejegyzésben is megemlítettem, nem voltam benne biztos, hogy jó döntés volt-e eljönnöm ide. A sok gondolkodás végül eredményre vezetett, meglehetősen jól sikerült rendbetennem magamban a dolgaimat. A végeredmény: nem kellett volna eljönnöm, mert 1) túl ragaszkodó vagyok, szeretek a megszokott környezetemben lenni, a megszokott emberek között – és ezen nem hiszem, hogy kellene vagy tudnék változtatni 2) az életem teljesen rendben volt, abszolút tökéletes, jobbat nem kívánhattam volna – ehhez képest ez csak rosszabb lehet (akármilyen jól is érzem magam) 3) és hát igen, hozzánőttem az én Lulumhoz, szóval ezt az 5 hónapot sajnos nem fogom tudni felhőtlenül élvezni.
DE! Itt vagyok, egy fantasztikus helyen, talán soha vissza nem térő lehetőségekkel, tehát ebből a legjobbat kell kihozni, és erre is fogok törekedni. Már ez alatt az egy hét alatt is tapasztaltam, hogy rengetegszer fogom magamat nagyon jól érezni, és remélhetőleg a nyelvtudásom és az emberekhez való viszonyom is sokat fog fejlődni, és rengeteg új barátot, ismerőst fogok szerezni.
Szóval jó lesz, csak hát ja. Az a tüske sajnos végig ott fog motoszkálni...
(L)
